“Hisszük, hogy az Úr Jézus vére megtisztít a bűntől, és hisszük azt is, hogy mikor hitre jutottunk, az Ő élete belénk költözött. Ettől a pillanattól fogva pedig képesek vagyunk – ennek az életnek köszönhetően –, nemet mondani a gonosznak és igent mondani Istennek. És Isten ezt számon tartja. Mert mi életet kaptunk, és már nem olyanok vagyunk, mint azelőtt. Nem csak arról van szó, hogy hittünk, hanem az Ő élete, Ő Maga lépett be a mi lényünkbe! Valami megváltozott. Honnan tudja valaki, hogy megtért az Úrhoz? Onnan tudja, hogy új vágyak jelennek meg benne, amelyek azelőtt nem voltak. Bizonyos mértékben másként gondolkozunk. Amikor én megtértem, vágytam arra, hogy a megváltásról, az Úrról beszélhessek azoknak, akikkel találkozom, bár nem volt nagy erőm.
A János 14, 15, 16. fejezetekben az ige azt írja, hogy a Szent Szellem olyan, mint egy jogi képviselő, ügyvéd. Valahányszor beszélek erről a témáról, mindig megkérdezem: Kinek az ügyvédje Ő? Ő nem a mi ügyvédünk, Ő Krisztus ügyvédje. Az Ő érdekeit védi! Ha nem hallgatunk rá, akkor ellenségünk lesz, és harcol ellenünk. Meg akar minket győzni. Mert a mi testünkben egyedül az Úr érdekei fontosak. (…) Amikor pedig meglát valamit, mondjuk valami sötétséget, homályt az életünkben, akkor továbbítja ezeket az értesítéseket az Ő bennünk levő képviselőjének, és a Szent Szellem, aki bennünk lakozik, elkezdi úgy rendezni a körülményeket, hogy az történjen, amit a Főpap szándékozik tenni a közbenjárása által a mennyben. Mi önmagunktól nem tudjuk, nem látjuk ezt, és nagyon nehéz helyzetben lennénk, ha nem lenne a Szent Szellem, hogy megmutassa nekünk; ugyanakkor, hogy a körülményeket is úgy rendezze, hogy az életünkben megvalósulhasson az, amit a Főpap akar.”
Teljes igeszolgálat: Higgy az Úr Jézus Krisztusban
“………. nem kell semmilyen döntést hoznotok, de a lelkiismeretetekben igazat fogtok adni Istennek……….”
Gyönyörű harmóniát vélek felismerni e föntebbi gondolat és a Lukács 7:35. igeversek között:
“És igazoltatik a bölcsesség minden ő gyemekétől.”
KedvelésKedvelik 1 személy